"Hat évvel a Pulitzer-díjas regény, A múlt fogságában megjelenése után Richard Russo újabb, sokak szerint még az előzőnél is jobb regénnyel jelentkezik. Louis Charles Lynch életének mind a hatvan évét a New York állambeli Thomastonban töltötte, negyven éve ugyanaz a nő, Sarah a felesége, fiuk már felnőtt ember. Néhai apjához hasonlóan Lou – vagy ahogy világéletében mindenki csúfolta, Lucy – is javíthatatlan optimista, noha számos oka lenne az ellenkezőjére. Egy gyerekkori trauma nyomán a főszereplő képzeletbeli szekrényéből úgy bukkannak elő egymás után az ott sorakozó csontvázak, akár egy rémregényben. Vajon gyerekként Lou tényleg a tulajdon anyját látta a nagybátyjával szeretkezni a folyóparton? Vajon tényleg megakadályozhatta volna, hogy félholtra verjenek egy néger fiút csak azért, mert egy fehér lány mellé ült a moziban? Vajon tényleg jól tette, hogy soha, senkinek nem mondta el a titkot, amit az apja a halálos ágyán bízott rá? Megannyi kérdés, amely válaszra vár… A választ Lucy legrégebbi és talán egyetlen barátja adhatná meg, ám az időközben világhírű festővé lett Noonan Olaszországba, Velencébe költözött. Ezért Lou és Sarah életük nagy utazására készülődnek Noonanhoz, aki szándékosan menekült el gyermekkora helyszínéről, mert őt is egy sötét árny kísérti évek óta: az apja halála, amiért ő a felelős… Lou és Noonan elbeszéléséből olyan történet bontakozik ki, amely nemcsak számukra – és Sarah számára –, de az olvasónak is folyamatos fordulatokkal, meglepetésekkel, izgalommal és tanulságokkal szolgál… Ha megismertük Lou és Noonan történetét, más szemmel fogunk nézni magunkra és közvetlen környezetünkre is. Mert mindannyiunk szekrényében ott lapul egy csontváz… A Sóhajok hídja tipikus Russo regény, amely ahogy bonyolódik, ahogyan egyre több derül ki a szereplők múltjából, valósággal megbabonázza és a karosszékbe szögezi az olvasót!" -
Ezt az ajánlást láthajtuk a könyv fülén, és ezt láttam a metróaluljárókban a plakátokon is, ami hatásos lehetett, legalábbis az én érdeklődésemet felkeltette. Meg is rendeltem bookline-on, megkaptam, nekiültem. Persze van még itthon is rengeteg könyv amit el akarok olvasni, vagy érdemes lenne, de hát ha most ez érdekelt... :P
Lou szemszögéből indul a regény, amikor ő 60 éves, ám a könyvben további 5 nézőpont is megtalálható (a 3 főszereplő - Lou, Sarah, Bobby - fiatal és öreg énjei). A könyv hármójuk egyfajta szerelmi háromszögét írja le, egymáshoz való viszonyát, cselekedeteinek okait és következményeit, valamint jellemfejlődésüket. Ez nekem rendkívül érdekesnek hatott, látni, hogy egy-egy ember mit miért csinál, mit nem vall be (még akár saját magának sem).
Russo remekül tálalja az újabb és újabb részleteket, amiktől egészen más megvilágításba kerül az egész addig leírt eseménysorozat. Fontos kérdések vetődnek fel mind a történettel, mind a saját életünkkel kapcsolatban, ami gondolkodásra készteti az olvasót. Ez pozitívum, főleg manapság. :)
Ez a regény magát az emberi gondolkodásmódot, reakciókat különféle szituációkra, problémamegoldó-képességet és egy kicsit talán magát a társadalmat is taglalja. Szó van itt még arról, hogy mibe érdemes és mibe nem, mibe kell és mibe nem szabad beletörődni, elfogadni vagy változtatni, tehát magáról az életről.
A fő mondanivalója azonban (a saját magunk előtt beismert, vagy beismeretlen titkokon és titkolózódásunkon kívül) a változásról és változtatásról szól. Az alapvető törvényszerűségeket nem változtathatjuk meg, de a sorsunk - ha nem is teljesen - de a mi kezünkben is van. A főhős is rájön erre a regény végére; nem szabad teljesen begubózni. Kell egy otthon, egy biztonságos zug, ahova menekülhet az ember, de merni kell néha kockáztatni, vagy valami újba belevágni.
Egyébként az ajánlóban található kérdések közül az egyik (szerintem legalábbis) tökéletesen érdektelen és nem is kap akkora szerepet a regényben, mint amekkorát várna az ember. Igaz, mint kiderül nem is olyan nagy dologról van szó. A "Vajon tényleg jól tette, hogy soha, senkinek nem mondta el a titkot, amit az apja a halálos ágyán bízott rá?" kérdés elsőre izgalmasnak tűnt, ám amikor megtudtam mi volt ez a titok, csalódtam. Nem azt mondom, hogy Russo rosszul tette hogy beleírta, csupán szerintem egyáltalán nem befolyásolja a történetet, de a szereplőket sem, és nem akkora dologról van szó, ami annyira számítana, hogy elmondja-e vagy sem. Továbbá, ezen nem is érdemes elgondolkodni, míg a másik két kérdésen azért el lehet agyalni.
Mindenesetre összességében megéri elolvasni a könyvet, bár egy-egy rész kicsit unalmas, és túlságosan is részletekbe bocsátkozó emiatt hosszabb a könyv, mint amennyit szerintem megérne. 558 oldal, de szerintem lehetne 100-150 oldallal rövidebb. :)
(Amúgy - bár ez nem Russo hibája, de az élvezhetőségből mindenképp levon kicsit - sajnos a magyar fordításban elég rendesen fellelhetők különböző helyesírási hibák.)
85 %